A kormányok megítélésének régi konvenciója az első száz nap. Ötven napnál már megálltunk egyszer ennél a mércénél, most a teljes mérföldkőnél tesszük ugyanezt. A május 12-i kormányalakítástól számolva a száz nap augusztus 20-ára esett; ez az összegzés néhány nappal később készült, hogy a friss fejlemények is beleférjenek.

Öt hét, öt szál

Az elmúlt öt hétben minden nagy témában történt valami, csak épp nem az a fajta gyors, látványos lépés, ami az első ötven napot jellemezte.

Az állami média körül az M1 egy sávjának július 7-i leállása és a kormányfő „propaganda helyett a magyar embereknek” mondata nyomán egy egész cikket szenteltünk annak, mi történt ténylegesen, és mi maradt egyelőre csak irány — a válasz: kevesebb, mint a szimbolika alapján gondolná az ember.

A paksi bővítés ügyét külön is körbejártuk: ez a legnehezebben mozdítható tétel a kormány energiapolitikai listáján, és a nyár végéig a kormány láthatóan tudatosan hallgatott róla.

Az elszámoltatás, pontosabban a NER-vagyonok leltára, alig mozdult — egy rendkívüli felszólalás megerősítette, hogy a folyamat elindult, nevek és összegek nélkül.

Külpolitikában az ankarai NATO-csúcs feltűnő eseménytelensége önmagában jelzés volt: Magyarország visszatért egy kiszámíthatóbb szövetségesi pozícióba.

A választójogi reform pedig ott áll, ahol ötven napnál is állt: egyeztetési fázisban, törvényjavaslat nélkül.

Az elszámoltatás: lassan, de nem sehogy

Az ígéret. A kampány legvilágosabb vállalása az elszámoltatás volt. A győzelmi beszéd is ezzel a formulával zárt: elszámoltatás és megbékélés.

Ötven napnál ez a tétel még javarészt előkészület alatt állt. Száz napra kimozdult a teljes csendből, de nem gyorsult fel. A kormány a lassabb, eljárási garanciákkal alátámasztott utat választotta a gyors bejelentések helyett — érthető módon, hiszen egy elhamarkodott eljárás könnyen összeomlana jogi okokból, és az többet ártana, mint a lassúság. A kérdés, ami nyitva marad: meddig tart ki a türelem egy olyan ígéretnél, ami a kampány egyik legfontosabb identitáseleme volt.

Energiapolitika: az örökölt kötöttség

Az ígéret. A kampány az orosz energiafüggőség csökkentését hirdette, anélkül hogy mindig szembenézett volna azzal, mennyire nehéz ezt egy már megkötött szerződéses hálózat mellett gyorsan megvalósítani.

Paks ügyében a kormány a nyár végéig tartózkodott a bejelentésektől — se a szerződés felmondásáról, se a fenntartásáról nem hangzott el egyértelmű állásfoglalás. Ez inkább óvatosságnak tűnik, mint tétlenségnek: egy ekkora szerződéses viszonyt nem lehet egy sajtótájékoztatóval átalakítani. Itt szembesült a kormány a legélesebben azzal a mintázattal, ami az egész száz napot jellemzi: a gyors, szimbolikus döntések könnyen mentek, a lassú, szerkezeti kérdések a valódi próba.

Ami még mindig csak ígéret

Ötven napnál három nagy tételt neveztünk meg, ami még a bejelentés előtti fázisban volt: a választójogi reform, az egészségügy, a NER-vagyonok leltára. Száz nap után a kép árnyaltabb, de nem gyökeresen más.

A leltár legalább elindult, ha lassan is — ez volt már ötven napkor is a legbonyolultabb tétel, úgyhogy ez a legkevésbé meglepő. A választójogi reform ezzel szemben szinte semmit nem mozdult, és itt a lassúság különösen kényes: könnyen kelti azt a látszatot, hogy a halogatás kényelem, nem óvatosság, hiszen a jelenlegi szabályok a jelenlegi többségnek kedveztek. Az egészségügyben továbbra sincs átfogó csomag, a kormányoldal „értékalapú egészségügyről” beszél a parlamenti vitákban, konkrétumok nélkül — ugyanaz a helyzet, mint ötven napkor.

A másik oldal olvasata

Az ellenzéki keretezés száz nap után is ismerős, néhány új hangsúllyal. A „cirkusz van, kormányzati munka semmi” vád nehezebben tartható, mint ötven napkor — a fenti lista, még ha lassú tempóban is, de tényleges lépéseket mutat. Erősödött viszont egy másik kritika: hogy a legnehezebb ügyekben (Paks, választójog) a kormány a hallgatást választja, és ez a hallgatás maga is döntés, nem semleges várakozás. Ez utóbbi nehezebben cáfolható egyszerű felsorolással — a kormány válasza rá az lenne, hogy ez felelősségteljes óvatosság, nem elodázás. Ezt csak a következő hónapok döntik el.

A mérleg

Száz nap után a legfontosabb változás ötven naphoz képest az ütem. A könnyen elérhető célok elfogytak, előtérbe kerültek azok az ügyek, amik eleve nem voltak gyorsan megoldhatók: az elszámoltatás, az energiapolitika, a választójog. Ez természetes fejlemény minden kormányzás elején — csak épp kevésbé látványos, mint az első hetek.

A kétharmad használatának kérdése is átalakult: most már nem az a kérdés, hogy a kormány él-e vele, hanem hogy mely ügyekben tartja vissza magát tudatosan — mint a választójognál. És marad a hitelesség kérdése: minél tovább húzódnak a legnehezebb ígéretek, annál fontosabb lesz, hogy amikor végre megérkeznek a döntések, azok az alaposságot tükrözzék, ne a halogatás beismerését.

Minden fordulat visszanézhető az ülésnapok teljes felvételeitől a hivatalos bejelentésekig. A tükör most is itt van.

A cikk a Petiflix szerkesztői elemzése. A döntésekre vonatkozó állítások a hivatalos csatorna közleményein, az Országgyűlés felvételein és a hivatkozott korábbi elemzéseinken alapulnak.