Minden kormányváltásnak van egy ígérete, amit könnyű kimondani kampányban, és nehéz betartani kormányon. A Tiszánál ez az elszámoltatás. A győzelmi beszéd is ezzel zárt: elszámoltatás és megbékélés. A megbékélésből — kordonbontás, nyitottabb kommunikáció — az első ötven napban már sok minden látszott. Az elszámoltatásból, pontosabban annak legnagyobb tételéből, a NER-vagyonok leltárából, egyelőre alig valami.

Mit takar a szó

„Leltár”, nem „ítélet” — ezt a különbséget maga a szóválasztás is jelzi. A cél egy dokumentált, nyilvános áttekintés arról, mely vagyonelemek, szerződések és állami támogatások kerültek politikailag kötődő szereplőkhöz az elmúlt tizenhat évben. Nem azért, hogy eleve bűncselekményt feltételezzen, hanem hogy legyen egy pont, ahonnan a hatóságok — ha indokolt — elindulhatnak. A két lépést a közbeszéd rendszeresen összemossa, pedig nem ugyanaz: a leltár elkészülte önmagában nem ítélet.

Egy régi ígéret

Az ügy nem az utolsó kampányhetekben bukkant fel. Már a 2025 februári nagyinterjúban is szó volt róla, jóval azelőtt, hogy Magyar Péter hivatalosan is vállalta volna a miniszterelnök-jelölti szerepet. Minél korábbi és minél központibb egy ígéret, annál nehezebb halkabbra venni utólag — és annál élesebben számon is kérhető.

Ami eddig történt: kevés

A kormányalakítás napján elhangzott szakértői elemzések már jelezték: egy ekkora vizsgálat előkészítése — jogi keret, hatáskörök, eljárási garanciák — hónapokba telik, mielőtt bármi látható lenne. Nyáron egy rendkívüli felszólalásban a kormányfő annyit mondott, hogy a folyamat elindult. Nevet, összeget, ügyet nem. A parlamenti vitákban visszatérően felmerül a „ki felel a milliárdokért” kérdés, de ez inkább hangulat, mint eljárás — a nagy leltár maga még nem létezik nyilvánosan.

Miért ilyen lassú

Három dolog fékezi. Jogilag: sok ügyben eltelt annyi idő, hogy elévülési kérdések merülnek fel, a bizonyítékok pedig — dokumentumok, szerződések, tanúk — egyre nehezebben hozzáférhetők. Egy elhamarkodott eljárás, ami később bizonyítási okból elbukik, többet árt, mint ha lassabban, de alaposabban készül.

Politikailag: minden számonkérés ki van téve a „bosszú” vádjának, függetlenül attól, mennyire megalapozott. Ez csak az eljárás szigorú, átlátható formájával csökkenthető — vagyis pontosan azzal, ami időt visz el.

Intézményileg: maguk a nyomozó és igazságügyi szervek is a régi rendszerben alakultak ki, a maguk kapacitásával és gyakorlatával. Egy ekkora feladatot rájuk terhelni szervezési kihívás, nem egyetlen törvénymódosítás kérdése.

Mi a tétje

Itt nem a gyorsaság a tét, hanem a hitelesség. Egy felületes vizsgálat gyors híreket hozna, de jogilag sebezhető lenne. Egy lassú, de alapos eljárás viszont azzal a kockázattal jár, hogy a türelmetlenebb tábor csalódik, és erősödik az a narratíva, hogy „semmi nem történt”.

A kormány láthatóan az utóbbit választotta. Hogy jól tette-e, azt majd az eredmények döntik el — az viszont már most látszik, hogy ez az ígéret nem száz napban mérhető, hanem években.

A cikk a Petiflix szerkesztői elemzése. A leírt események a hivatkozott felvételeken alapulnak. A cikk nem állít és nem sugall konkrét jogsértést egyetlen néven nevezett személlyel szemben sem.